Interjú Rácz Jenővel, a Magyar Kórházszövetség új elnökével.
A Magyar Kórházszövetség számára szükségessé vált egy médiastratégia kidolgozása, összefogott kommunikáció alkalmazása annak érdekében, hogy a jövőben hatékonyabban tudjon kommunikálni partnereivel, a politikai döntéshozókkal, az ágazati vezetőkkel, valamint a lakosság irányában. Az is lehetséges, hogy a Kórházszövetség egy állandó kommunikációs partnert kér majd fel, és a háziorvosokat is integrálja a lakossági kommunikációba. Többek között erről nyilatkozott az Érthetőennek Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség új elnöke.
Hogyan képzeli el a Magyar Kórházszövetség külső kommunikációját a jövőben?
Arra a kérdésre mindenképpen pontot kell tenni, ami egy középtávú médiastratégia kialakítását teszi szükségessé. Körülbelül egy éve kezdtük el ezt olyan szinten hangsúlyozni, hogy teljesen egyértelművé vált, hogy akkor, amikor a gazdasági válság következtében markánsabb fellépésre készül a Kórházszövetség, akkor sokkal könnyebben tudja az akaratát vagy a vágyait érvényesíteni akkor, hogyha van mögötte egy céltudatos média stratégia. Ez markánsan megfogalmazódott, amikor a zöld zászlós mozgalmat elkezdtük, és ott ezeket a kérdéseket tudatosan is alkalmaztuk.
Az egyes lépésekhez, amiket megterveztünk, hozzá volt rendelve ennek a sajtó-megnyilvánulása, illetve kommunikációja. Ezen tapasztalatokat levonva mondtuk azt, hogy feltétlen szükség lenne egy olyan proaktív médiastratégiára, amelyben a Kórházszövetség kezdeményező, amelyben egy tudatosságot és folyamatosságot is feltételezünk. Folyamatosság alatt azt értem, hogy a Kórház című újságban megjelenő cikkek elsősorban magunknak szólnak, ami egy nagyon fontos dolog. Tehát azok, akik ebben benne vannak akár szakmai szinten akár egyéb szinten erről értesüljenek. Viszont ezeket az újságokat nem olvassák külsősök. Ugyanakkor nekünk akár a politikai döntéshozatal akár a lakosság felé ezeket az információkat biztosítani kell. Ehhez elsősorban az elektronikus média, és azon belül is az internetes média az a terület, ami felé nyitni szeretnénk.
Vannak olyan jellegű megbeszéléseink, ami alapján úgy tűnik, hogy szorosabbra tudjuk fűzni ezeket a kapcsolatokat. Így egy olyan interaktív felületet tudnánk biztosítani, amikor a Kórházszövetség különböző tisztviselőivel, vagy akár a titkársággal is kapcsolatot lehet létesíteni, akinek kérdései vannak, az be tud ebbe kapcsolódni, és mi tudunk ezekre válaszolni. Ha pedig szeretnénk valamiről tájékoztatni a lakosságot, akkor hozzá tudnak szokni, hogy ez egy rendszeres felületet jelent erre a célra is. Ez nyilván lehetőséget ad arra is, hogy különböző hasonló jellegű webes felületekkel meg tudjuk oldani a kommunikációt, azaz, ha valaki például az Egészségügyi Minisztériumtól kezdve a finanszírozók honlapjára rákerül, akkor a Magyar Kórházszövetség weblapjára is rá tud csatlakozni.
Fölvetődött a szóvivő kérdése, ami folyamatosan fölvetődik egy ilyen szervezet esetében. Ezt több alkalommal is elvetettük, és magam is úgy vagyok vele, hogy a Kórházszövetség esetében három elnök van, így az egyik mindig el tudja vállalni a különböző sajtószerepléseket. Azáltal, hogy egy szóvivőt ebbe a rendszerbe beleillesztenénk, annak az lenne a következménye, hogy nekünk folyamatosan tájékoztatni kellene a szóvivőt arról, hogy mit mondjon, arról nem is beszélve, hogy előbb-utóbb szakmai kérdésekről lesz szó, amelyekben egy szóvivő nem kompetens, nem tájékozott.
Még egy fontos kérdés fölmerült, amiről döntenie kell az elnökségnek, hogy profi kommunikációs stratégát vagy szerződéses partnert alkalmazzunk-e. Akikkel eddig kapcsolatunk volt, azok ad hoc jellegű megbízatásokat vittek, nagy valószínűséggel célszerű lenne egy állandó partner kiválasztása ezen a területen, aki ezekben a kérdésekben egyrészt javaslatot ad, másrészt, másrészt a kampányainkat előre megszervezi. Ezek mentén körvonalazódik tehát a kommunikációs stratégiánk.
Tervezik-e a háziorvosok bevonását a lakossági kommunikációba?
Ez beleillik abba a politikába, amikor azt mondjuk, hogy az egészségügyi ágazat legszélesebb szereplői gárdájával kell egyeztetnünk. A tavalyi közös mozgalmunk bebizonyította, hogy az ágazat minden egyes része egységesen lép fel, akkor ki tud kényszeríteni olyan döntéseket, amelyeket akár szakmai, akár pénzügyi alapokon szeretnénk. Ez egy horizontális összefogást jelentett és hasonló jellegű vertikális összefogást is célszerűnek tartunk a járóbeteg ellátás szervezeteivel, a különböző szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, illetve az alapellátással is célszerű ezeket a dolgokat összekapcsolni. Egyrészt azért, mert a háziorvosok akkora felületet adnak a lakossággal való kapcsolatban, amit nem lenne célszerű kihagyni. Másrészt előbb-utóbb tudomásul kell venni, hogy ez a TVK rendszer, ami jelen pillanatban van, amiben nem olyan nagy baj, hogyha egy háziorvost nem az év kórházából utal, mert legalább nem lépem át a TVK-t, de abban a pillanatban, amikor egy igazi teljesítményarányos finanszírozás lesz majd, akkor viszont nagyon lényeges dolog, hogy a háziorvosok megfelelő kapcsolatban legyenek. Ráadásul ez a kapcsolat akkor igazán jó, ha oda-vissza működik. Tehát ne csak tudjunk egymásról, hanem a hétköznapi gyakorlatban is, akár egy online kapcsolati rendszert ki tudjunk alakítani.
Elképzelhetőnek tartja, hogy médiavállalatokkal is együttműködnek fizikai kommunikációs felületek használata érdekében?
El tudjuk képzelni, én a saját kórházamban elindultam ebbe az irányba. Egyértelmű, hogy ez egy pozitív dolog. Miközben a kórháznak igen jelentős bevételt teremt, ugyanakkor a különböző lakossági kommunikációt is elősegíti. Emellett átláthatóvá teszi a rendszerünket. Tehát nem az lesz, hogy valaki belép a kórházba és elhelyez valamit, ami ellenőrizhetetlen, hanem ettől kezdve ez egy ellenőrzött és profi, szerződésben rögzített dolog. Így csak az helyezhető ki a kórházban, és olyan tartalommal, amit mi engedélyezünk, és csak addig, amíg a szerződés szól. Úgy gondolom, hogy ezzel mindenki jól jár, és a legjobban a beteg, illetve az a lakossági rész, akihez eljut ez az információ és ennek következtében hasznosan tudja eltölteni a kórházban várakozással töltött időt, mert számára fontos információk birtokába juthat, és ennek nyilván pozitív következményei vannak az általános életében is.
A forráshiány miatti intézményi összefogás egyik modellje a Pannon-modell, amelynek az Elnök Úr az egyik kidolgozója. A megerősített külső kommunikáció kapcsán véleménye szerint hatékonyabban tud-e majd működni ez a stratégia?
Amikor a Pannon-modellt kidolgoztuk, akkor azt mondtuk, hogy ez egy integrációs modell, aminek az a lényege, hogy egy többlépcsős, moduláris, interregionális és interdiszciplináris rendszerű modellt alakítottunk ki.
A többlépcsős azt jelenti, hogy egy-egy szakasz nyilván megfelelő sorrendben, de a másik nélkül is életképes kell, hogy legyen arra az esetre, hogy ha nem tudunk továbblépni, akkor az egész rendszer ne billenjen meg.
Az interregionális azt jelenti, hogy két régió (Dél-Dunántúl és Közép-Dunántúl, azaz Somogy és Veszprém megye) között sokkal több volt az azonos kihívás számunkra, adott esetben a Balaton elválasztó hatása. Hasonlóak a problémáink a sürgősségi ellátásban, a sürgősségi ellátásra létrehozott többletkapacitásoknak a szezonon kívüli működtetésében. Ezért indultunk el ebben az irányban.
Az interdiszciplináris pedig azért, mert beláttuk azt, hogy az egészségügyet nem önmagában, mint elefántcsont tornyot kell ezekben a kérdésekben kezelni. Akkor, hogyha mi ilyen nagy léptékben tervezünk, akkor akár szolgáltatói szinten, akár lakossági szinten kommunikálni kell egymással. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni, megfelelő szakemberekre van szükség. Ez azt jelenti, hogy Veszprémben megkezdte a Pannon Egyetem képezni azokat az informatikai szakembereket, akik egészségügyi-informatikus szakot végezve ezeket a feltételeket tudják teljesíteni. A kaposvári egyetemen pedig elkezdtek olyan szakembereket képezni, akik például a radiológia területén, radiográfusként ki tudják szolgálni azt a távoli kapcsolatokat a két terület tárgyalásai során, ami megfelelő szakember nélkül nem megy.
Az egymásra épülő lépcsők esetében az első lépcső az, hogy minden intézménnyel a saját berkein keresztül lehetőleg az optimális funkcionalitást, működési rendszert alakítsa ki. Ezt követően a környező intézményekkel próbáljon egyeztetni, elsősorban abban a kérdésben, hogy melyek azok a kérdések, amelyeket egymással ki lehet cserélni, párhuzamos fejlesztések ne történjenek. Aztán azt mondtuk, hogy megyei szinten alakítsunk ki egy olyan stratégiát, amelynek célja végeredményben az lesz, hogy egy megye egy ellátórendszerrel integrált rendszerként működjön. Párhuzamosan a másik megyében is megtörténnek ezek a lépések. Itt jön a negyedik lépés, amikor a két megye ilyen szinten össze tudja hangolni a tevékenységét, és az ötödik lépcső, hogy egy finanszírozási modell kísérletre is hajlandók lennénk, ami az irányított betegellátási modell kísérletére alapulna. Ez egy olyan finanszírozási rendszer létrehozása lenne, ami az ott levő lakosság (ami Zala megyével bekapcsolva egy egymilliós populációt jelentene) számára minden ellátást képes lenne a három megyén belül számukra nyújtani. Ugyanakkor, ha valaki ebből a megyéből kimegy, akkor viszi a finanszírozást magával, ellenben, ha valaki belép, akkor hozza magával a finanszírozást.
Ha azt feltételezzük, hogy jól csináljuk a dolgunkat, akkor többen jönnek be, mint ahányan kifele mennek, ezáltal egy versenyhelyzet is kialakulhat, ennek segítségével pedig többletforrások jutnának az egészségügybe és globálisan a rendszert nem terheli.
VTS
