HTML

Érthetően

Az Érthetően blogon az Érthetően az Egészségért Alapítvány aktivitásaival kapcsolatban szolgálunk háttéranyagokkal, beszámolókkal, interjúkkal.

Friss topikok

Egészség Kommunikáció Érthetően

2011.06.09. 15:49 Marc Marcov

Partnerség és együttműködés az egészségünkért

Interjú Dr. Kiss Zoltán Tamás vezérigazgatóval
 
Az Érthetően Az Egészségért Program nyíregyházi állomásának a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. tagkórháza, a Jósa András Oktatókórház adott helyet. A holding vezérigazgatójával, Dr. Kiss Zoltán Tamással beszélgettünk.

 

 

 

Szólj hozzá!

2011.06.09. 15:46 Marc Marcov

„Az egészség érték, de tennünk is kell érte”

Interjú Dr. Adorján Gusztáv ügyvezető igazgatóval

A Magyar Kórházszövetség az Érthetően Az Egészségért Alapítvánnyal együttműködve 2011. március 23-án, útjára indította az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMOT. A program során nyílt egészségnapokat, tematikus kiállításokat valamint orvosi továbbképzéseket rendeznek két budapesti és hat vidéki kórházban. A Program középpontjában a prevenció, az egészséges táplálkozás, illetve a betegek terápiás együttműködésének javítása áll. A programsorozat 2011. június 8-án, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban folytatódott. Dr. Adorján Gusztáv ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. 

Szólj hozzá!

2011.06.09. 15:42 Marc Marcov

ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT Nyíregyházán

A Magyar Kórházszövetség az Érthetően Az Egészségért Alapítvány közös programja június 8-án Nyíregyházán járt. Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMNAK a Jósa András Oktatókórház adott helyet. A rendezvény képes beszámolója itt megtekinthető, a sajtóanyagot a tovább gombra kattintva érheti el.

 

Szólj hozzá!

2011.05.19. 15:38 Marc Marcov

„Az ember azért dolgozik, hogy pénzt keressen, és aztán azért költi el, hogy meggyógyuljon”

Interjú Giannival az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMBAN való szerepvállalásáról

Szólj hozzá!

2011.05.12. 15:52 erthetoen

eHealth Week előadás

A nemzetközi eHealth Week - World of IT Konferenciájának Budapest adott otthont 2011. május 12-én. A Konferencián Varga-Tarr Sándor, az Érthetően Az Egészségért Alapítvány kommunikációs vezetője előadást tartott Non-profit Healthcommunication 2.0 címmel.

 

Szólj hozzá!

2011.05.11. 15:42 erthetoen

Egészségtudatosság a gyermekkortól

Egészségmegőrző Program 2011

Görög Zita, az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nagyköveteként Győrött járt, ahol elmondta, gyermekei nevelésének egyik legfontosabb szempontja, hogy minél korábban tudatosítsa bennük a helyes táplálkozás fontosságát. Így kívánja beépíteni az egészségtudatosság szemléletét, hogy a gyerekek minél egészségesebb felnőttekké váljanak.

 

Szólj hozzá!

2011.05.09. 17:53 Marc Marcov

Összehangolt stratégiával az egészségmegőrzés érdekében

Interjú Dr. Szakács Imrével, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnökével

Szólj hozzá!

2011.05.09. 17:50 Marc Marcov

Egészségmegőrzés a táplálkozás segítségével

Interjú Antal Emesével az MDOSZ elnökével

 

Szólj hozzá!

2011.05.09. 15:32 Marc Marcov

ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM GYŐRÖTT

Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM 2011. május 9-én, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban folytatódott. A rendezvény sajtótájékoztatójáról szóló összefoglalónkat itt olvashatják.

Szólj hozzá!

2011.04.28. 16:25 erthetoen

"Próbáljuk élvezni az életet!"

Egészségmegőrző Program 2011Ezt üzeni mindenkinek Gianni Annoni, akinek az elmúlt hónapok komoly tanulságokkal szolgáltak. Az olasz származású műsorvezető, az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nagyköveteként Miskolcon járt, ahol tapasztalatairól, élményeiről mesélt nekünk.

 

 

Szólj hozzá!

2011.04.21. 07:00 erthetoen

"Egy kórháznak kötelessége az egészségmegőrzés üzenetét közvetíteni"

Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM második állomásán a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Kórházban találkozhattak az érdeklődők a Program kiállítóival, akiktől információkat szerezhettek az egészségmegőrzésről. Dr. Csiba Gábor főigazgató nyilatkozott alapítványunknak.

 


 

Szólj hozzá!

2011.04.20. 13:30 erthetoen

Képes beszámoló az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM második rendezvényéről

Egészségmegőrző Program 2011Dobó Kata, Görög Zita és Gianni az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nagyköveteiként segítik az egészségmegőrzés ügyét. A Programnak 2011. április 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház adott otthont.

 

 

Szólj hozzá!

2011.04.19. 15:23 Marc Marcov

„Szükség van a betegek informálására, és a kórházakban dolgozók megítélésének javítására”

Interjú Kovács Péter alelnökkel (EMSZ)
 
Az Egészségügyi Média Szövetség (EMSZ) az első, az egészségügyi médiatulajdonosok összefogásával létrejött független szakmai szervezet, amely közös platformot teremt az egészségügyi szakmai média részére, a magas minőségű szolgáltatás folyamatos biztosításáért és az etikai normák betartásáért. A Szövetség fő feladatai közé tartozik a várótermi, patikai, online egészségügyi médiavállalatok minősítése, auditálása, térítésmentes ellenőrzése, valamint a kórházak, szakrendelők lakossági kommunikációjához szükséges, torzításmentes információs csatornák ingyenes biztosítása. Emellett fontos tevékenységük, hogy saját felületeikkel segítsék a betegek edukációját, a kórházak és orvosok kommunikációját. Ezért csatlakoztak szakmai partnerként az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMHOZ. A Szövetség alelnökével, Kovács Péterrel beszélgettünk.

 

Szólj hozzá!

2011.04.19. 14:51 Marc Marcov

ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM Miskolcon

Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM, 2011. április 19-én, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban folytatódott. A sajtótájékoztatón elhangzottakat itt olvashatják.

Szólj hozzá!

2011.04.18. 07:45 erthetoen

"Akiről nem tudnak, az nem is tud segíteni"

A Magyar Kórházszövetség az Érthetően Az Egészségért Alapítvánnyal együttműködve 2011. március 23-án, útjára indította az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMOT. A Program középpontjában a prevenció, az egészséges táplálkozás, illetve a betegek terápiás együttműködésének javítása áll. A programsorozat 2011. április 19-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban folytatódik. Dr. Csiba Gábor főigazgatóval beszélgettünk.

Szólj hozzá!

2011.04.13. 13:55 erthetoen

Költséghatékony PR lehetőségek a kórházakban - Varga-Tarr Sándor előadása

A Magyar Kórházszövetség – mint a kórházak érdekvédelmi szervezete – XXIII. Kongresszusát rendezi meg 2011. április 13-15-én. A Kongresszuson Varga-Tarr Sándor, az Érthetően Az Egészségért Alapítvány kommunikációs vezetője előadást tart Költséghatékony PR lehetőségek a kórházakban címmel.

Szólj hozzá!

2011.03.30. 13:01 erthetoen

"Célunk, hogy az egészségügy ne betegségügy legyen"

"Az egészségügy nem bizonyult sikeres érdekérvényesítőnek az elmúlt időszakban. Ennek a tanulságait le kell vonni. Ha üzeneteinket a lakosságnak és a politikai döntéshozóknak nagyobb hatékonysággal szeretnénk eljuttatni, akkor változtatnunk kell a kommunikációs stratégiánkon." Interjú Rácz Jenővel, a Magyar Kórházszövetség elnökével, a kórházak kommunikációjának új lehetőségeiről.

Szólj hozzá!

2011.03.29. 13:16 erthetoen

Képes beszámoló az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nyitó rendezvényéről

Egészségmegőrző Program 2011Dobó Kata, Görög Zita és Gianni Annoni  az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nagyköveteiként segítik az egészségmegőrzés ügyét. A Program nyitó rendezvényéről készült beszámolónkat itt megtekinthetik.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2011.03.28. 13:08 erthetoen

"Fontos, hogy felismerjük, kizárólag önmagunk vagyunk felelősek egészségünkért"

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége csatlakozott az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMHOZ. Interjú Antal Emesével, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökével.

 

Szólj hozzá!

2011.03.24. 12:48 erthetoen

ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT - Nyitó rendezvény

Dobó Kata, Görög Zita és Gianni Annoni - egész évben - az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nagyköveteiként segítik az egészségmegőrzés ügyét.

Egészségmegőrző Program 2011"Életünk folyamán mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor az egészségünk érdekében igénybe kell vennünk szakemberek segítségét, és a mi felelősségünk, hogy a terápiát végig csináljuk úgy, ahogy azt az orvosunk javasolja. Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAMBAN azt szeretnénk tudatosítani, hogy mindannyian érintettek vagyunk! Az egészségmegőrzés egyfajta szemlélet, amellyel megteremthetjük testi-lelki egészségünket!” Dobó Kata

 

Szólj hozzá!

2011.03.24. 07:35 erthetoen

"Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM a maga nemében egyedülálló kezdeményezés"

Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM nyitó rendezvényének 2011. március 23-án, a budapesti Szent Imre Kórház adott otthont. A rendezvényen beszélgettünk Dr. Rácz Jenővel, a Magyar Kórházszövetség elnökével.

 

Szólj hozzá!

2011.03.21. 10:12 Marc Marcov

Érthetően Az Egészségért - Egészségmegőrző Program 2011

 A Magyar Kórházszövetség az Érthetően Az Egészségért Alapítvánnyal együttműködve országos programsorozatot indít “ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT” címmel.

Szólj hozzá!

2011.02.17. 23:28 erthetoen

Érthetően az egészségért – non-profit egészségkommunikáció 2.0

Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány kommunikációs vezetőjeként meghívást kaptam a  Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XIV. Országos Konferenciájára, amelyen a non-profit egészségügyi kommunikáció új lehetőségeiről tartottam előadást.

 

Szólj hozzá!

2010.06.16. 23:40 erthetoen

Stressz és érzelmi intelligencia (EQ) kapcsolata

A stressz, a stresszbetegség rohanó világunk egyik leggyakrabban emlegetett jelensége. A stressz nem pusztán civilizációs betegség, korábban is meghatározta az emberek életét. Gondoljuk csak el, milyen lehetett az ősembernek egész napokat a barlangi medve elől való meneküléssel, rejtőzködéssel tölteni, vagy kezdetleges eszközeivel élelemre vadásznia.

Szólj hozzá!

2010.05.05. 23:28 erthetoen

Az asztma magyarországi helyzete

Európában Magyarországon halnak meg a legtöbben COPD-ben a lakosság számához viszonyítva, és a becslések szerint több mint félmillió magyart érint ez az elhallgatott betegség. Holott a COPD felismerésével és kezelésével lehetőség nyílik arra, hogy a betegek állapota jelentősen javuljon és meghosszabbodjon a várható élettartam. A háziorvosoknak fontos szerepük van a korai felismerésben, és a betegek irányításában. Az asztma és a COPD magyarországi helyzetéről Dr. Böszörményi György, a Tüdőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke nyilatkozott.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása